Én láttam a Másnaposok első részét de ami a második részben történik az finoman szólva is hidegzuhanyként ért. Valami nagyon elborulhatott a forgatókönyvíró és a rendező (Todd Philips) fejében...

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a rész is teljesen ugyanarra épül, mint az első : A ''farkasfalka'' tagjai Phil, Alan, Stu és Doug, megint egy legénybúcsún vannak (most Stu-én vesznek részt) ahova ezúttal elviszik Stu leendő feleségének a kisöccsét is és leisszák magukat, másnap pedig nem emlékeznek semmire, és elindulnak, hogy szépen lassan kiderítsék mi is történt éjjel, és megkeressék az időközben eltűnt öcsikét.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Én megmondom őszintén, az első résznél még valahogy új volt ez az egész, itt meg már szinte unalmas. De mégis végig lehet röhögni, csak ki kell kapcsolni egy kicsit, mert eléggé brutális poénok vannak benne. Ez a rész sokkal ocsmányabb, gusztustalanabb poénokat vonultat fel, mint az egy és sokkal több mindent mutatnak is, szóval ide tényleg illett a 16-os karika (heh mégis beengedtek, 15 évesen). Kár, hogy kevés új színészt raktak bele, inkább a régieket vették elő, mint pl. a kicsi kínait Mr.Chow-ot, aki nekem egyáltalán nem volt vicces, inkább undorító, főleg a film elején (aki látta tudja mire gondolok...).
A zenék ebben a filmben is nagyon el lettek találva, és itt is van a végén diavetítés az éjel készült képekből, ezt mindenki döntse el maga, hogy tetszett e neki, mert nekem kifejezetten undorító volt pár kép.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Na szóval, nagyon átestek a ló túloldalára de mégis tetszett a film. Még a a kis majom is megtetszett a film végére, és természetesen itt is Alan a legnagyobb poéngyáros.
Szerintem akinek tetszett az első rész annak ez is tetszeni fog. Szinte ugyanaz csak sajnos mindenből egy kicsit kevesebb jutott bele, az undorító poénokból meg kicsit több.
 

6/10
 

Jó filmnézést!
 

Wilson
 

Szerző: Wilson96

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mooviemania.blog.hu/api/trackback/id/tr422943215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wilson96 2011.05.30. 19:14:18

www.youtube.com/watch?v=cbDeVZJNlAo

''Amikor megismertem Dougot tudtam, hogy ő is a falkám tagja lesz... Ezután a falkám, kibővült egy taggal. Így aztán ketten lettünk a falkában. Kezdetben magányos farkas voltam.''

Itt mondja :D

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2011.05.31. 18:36:47

Nehéz itt most szavakat találni, de bármit is írok, ne sértődj meg kérlek. Lehet hogy nyersen fejezem ki magam, de az utóbbi két írásod értékelhetetlen. Nem tudom hogy miért írtad meg őket, ha látszik hogy sz.rtál arra, hogy hogy sikerülnek. Összecsapottak... Próbálj velük többet dolgozni, és szerintem találj ki egy fontossági sorrendet, ami szerint értékelheted a filmet. Ne így össze-vissza kikacsingatásokkal, mert így csak baromság lesz belőle.
Bocsánat a szóhasználatért, de kérlek gondolkozz el ezeken a dolgokon.
Üdv:Frog

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.05.31. 18:40:44

@Wilson96: Sajnos Frognak igaza van. Összevisszaság mindegyik írásod, nincs bennük semmi rendszer.
És van még valami, amit Frog nem írt. Az utóbbi két írásodban nagyon sok az ellentmondás.
Például unalmas - mégis végig lehet röhögni: akkor nem unalmas

pörgős - unalmas ( Karib ) : Ha pörgős, akkor nem lehet unalmas.

Tényleg gondolkozz el ezeken, és akkor ülj le kritikát írni, ha van kedved és ihleted hozzá.

Wilson96 2011.06.01. 13:25:38

Hát ha pörgős, attól még lehet unalmas egy film mert attól, hogy mennek benne az események még nem biztos, hogy érdekes dolgok történnek benne.

Ja és egyáltalán nem sz@rtam rá, hogy fognak sikerülni. De tök mindegy én is éreztem, hogy eléggé lement a színvonalam (habár nem értem mitől lett hirtelen mind a két cikk sz@r, mikor az eddigiekkel nem voltak problémák, vagy ezek szerint csak nem írtátok oda) úgyhogy hagyom inkább az egészet.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2011.06.01. 15:49:20

@Wilson96: Az előző kritikáid igen is jók voltak, ezért nem értem ezt a minőség romlást.