Mi az egyetlen jó az Alkonyat filmekben? Ha kínozni akarod magad,ha azt akarod,hogy úgy teljen el 2 óra,hogy azt hiszed már legalább 5 óra telt el akkor az alkonyat filmek mindig tökéletesek lesznek ebben.Ez a harmadik rész kicsit hááát "sötétebbre" vette a formát,mint hangulatilag,mint képileg (voltak jelenetek,hogy hiába állítottam max fényerősségűre a kockamonitoromat,csak sötétséget mutatott,szóval voltak részek ahol csak a felirat és a hang halltszódott). Kb a filmnek kevesebb mint 6 perce lett vége,én már alig emlékszem belőle valaire. Meg kell mondjam,hogy pozítivumnak felhozható,hogy ezzel az új rendezővel már több mint a nyolcadik percig ki lehetett tartani elalvás nélkül! Ez egy pozitívum. Egy tanács: Ne nézd meg ezt a filmet álmosan. Mert ha álmosan nézed,akkor bealszol az elejénél.nem tudom,hogy mivel kezdjem.Talán azzal,hogy ez az alkonyat sose fogja azt csiálni,hogy na jó,elég a visszemlékezésekből és a karakterek megismeréséből,most már legyen végre egy normális film! Nem értem azt a felfogást,hogy minek szentelnek 2 darab órát erre a filmre. Szerintem simán elég lenne egy kicsivel több mint egy óra. A Napfogyatkozástól én pontosan azt kaptam amire vártam. Semmit! Nekem ez a semmi egyszerüen tökéletes volt. Jól elhúzta az időmet, és megértette velem,hogy soha többé ne nézzem meg ezt és a másik kettő részt. Nem is tudom,hogy vehettem rá magam,hogy megnézzem. Teljesen a szokásosat kaptam. Másfél óra nyáltenger, 20 perc minimális izgalommal kevert tötyörgés,8 perc stáblista. Kb.: Ennyi! Még mindig nemtudom felfogni,hogy miért szeretik ezt a filmet annyian,minek váltogatják a rendezőket,ha úgyis mindig szarok a filmek,miért kínozzák ezzel az embereket? Pff. Erre a legelfogathatóbb szó az az ,hogy : Szánalmas!

Na és most megpróbálok a filmről valami pozítív dolgokat felsorolni.Háát először is visszaköszönnek a számomra elég idegesítő,de elfogatható emberek,Bella iskolatársai,akik összesen kemény 15 percet szerepelhettek a filmben. Újra ittvan az az ember aki nem hiányozhat,pedig egyáltalán nincs szerepe a történetben, Bella apja aki mellesleg szerintem ő a legszínpatikusabb karakter az összes közül.Aki most még elégg szimpatikussá vált az Edward apja asszem, az az orvos. Ami még fellelhető az Alkonyat filmekben,hogy szerintem mindegyiknek más színe van. Nem hülyéskedek,de szerintem tényleg. Első résznek ilyen kékes színe volt,másodiknak "melegebb" őszies szín. Ennek meg valami fekete,fehér, a visszemlékezések kicsit Alíz csodaországban beütésűek stb. Szerintem eddig ez volt a legkibírhatóbb film. Természetesen a Tvájlájt rajongó kislányok(és kevés esetben fiúk) mindegyik részt a kedvencüknek mondják,sorra olvassák újra és újra a könyveket a filmeket pedig imádják. Na ne már! Hogy lehet ezt a filmet imádni? Edward basszus megintcsak befagyott mimikával rendelkezik,összesen kb 3-4 darab különböző arcot tud vágni,és olyan fajta fos színészi alakítással,hogy egy szinten van a WS Teleshoppos emberkékkel. Najó azért azok úgy artikulálnak,hogy kiesik a fogsoruk,de na midnegy hülyeség. Szóval a színészek megint közepesek voltak. A mellékszereplők pedig ugyanolyan kidolgozatlanok,bénák és egyáltalán nem hitelesek voltak. A játékidőt úgy tudta kitölteni a rendező,hogy eszméletlen hülyeségeket pakolt bele,húzta az időt,olyan jelenetek voltak,aminek semmi de semmi köze nincs a történethez,vagy ha van, később nem használja fel ami azt eredményezi,hogy nincs értelme a jelenetnek,tehát nincs értelme a jelenetnek. Egész idő alatt az történik,hogy valamilyen városban egy Nevenincs idegbeteg hülyegyerek egy vámpír hadsereget toboroz,hogy elpúsztítsák a Cullen-klánt vagy valami ilyesmi.Egészen várható volt,de a végére kaptunk egy kis harcot,ami rövid,rossz,kidolgozatlan volt és még egy jó kis követhetlen vágást és kamerarángást kaptunk hozzá. Juhu! De mi volt a film közbe? Megismerhettük őőő egy vámpír csaj múltját,megismerhettük Jasper múltját aki ebben a részben beszélt a legtöbbet,és még mindig azzal a pofával tette midnezt,mintha állandoan befosna. Megismerhettük viszont a farkasok múltját is,hogy miért utálják a vámpírokat stb. Ez mind-mind szép és jó,de felesleges!Aztán ami felesleges volt az a kiképzés a vámpírhadsereg ellen. Vagyis nem lett volna felesleges,ha jól lett volna megcsinálva. Persze akinek tetszett a kiképzés és szereti a filmet az most azt mondja: "Háát de jó volt az a kiképzés! Miért ír ilyeneket ez a hülye?" Erre én csak azt tudom mondani,hogy a nagy szart volt jó a kiképzés! Tudjátok melyik kiképzés volt a jó? Az,amit a Batman:Beginsben láthattunk! Na az volt aztán a kiképzés! Fasza volt és nem 5 perc! Na de térjünk vissza a filmhez. Sok felesleges,és nem megmagyarázott dolog volt benne. Ami szerintem azért volt,mert akik a könyvet olvasták,azok úgyis tudják,hogy mi-miért van,nem kell nekik megmagyarázni. De most tényleg,melyik nagy tvájlájt rajongó nem olvasta a könyveket? Aminek külön örültem,hogy most végre nem szenvedett Bella. Bár mondjuk a végén Jacob szenvedett de ez most mindegy. Ja,és el ne felejtesem. Meghalt Victorya! A második részben annyira fostak tőle, és annyira erősnek bizonyult,senki nem tudta elkapni. És most? Edward felidegesítette,picit harcoltak és sutty meghalt! Ja,és Bella anyját is láthattuk,egy szintén felesleges jelenetben! Hát nem szuper? De!

Nem is tudom,mit mondjak a filmről. Nem mondom,hogy szar,mert egész kellemes csalódás volt egy-két helyen,de semmi több. Ez egy teljesen felesleges film,amire nem fogunk túl sokat emlékezni és már el is felejtjük,mire jön a következő két rész. Két részt mondtam? Ó igen,kettő lesz. A rendező meg mindenki azt mondja az embereknek,hogy: "Juuj,hát akkor több dolgot tudunk majd belepakolni,és jobb lesz és jobb!" De mi az igazság? " Juuj,hát akkor több pénzünk lesz mint valaha! És Nekünk egyre csak jobb lesz és jobb és jobb!" Ennyi! Úgyhogy,nagyon várjuk a következő részt,de tőlem nem fognak kapni bevételt,mivel azt fogom tenni a következő résszel mint az összes többivel eddig tettem: Itthon nézem meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://mooviemania.blog.hu/api/trackback/id/tr172241602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása